Tojáshajú vagy lekerekített, 8-10 cm hosszú bogyók. A bőr sima, szilárd, sárga, narancsvörös vagy sötétlila színű.
A bőr alatt puha, húsos és nagyon lédús hús található, amely jellegzetes kissé savanyú vagy keserédes ízű, amelyet a passiógyümölcshöz és a kivihez hasonlítanak, egy kis illatos paradicsomos almával. Számos puha, fekete mag kör alakú mintázatban rendeződik meg, zselészerű narancs vagy piros húsban, a keresztirányú vágáson pedig nagyon dekoratívan két patkóként helyezkednek el egymás ellen.
A gyümölcsök nagyon érzékenyek a zúzódásokra, ezért nem szabad sokáig tárolni. A bőr keserűtől nagyon keserű, ezért általában meghámozzák fogyasztás előtt. A hámozást rövid ideig forró vizet öntünk a gyümölcsre, hasonlóan a paradicsomos almához. A hús savasságát csökkenthetjük, ha meghámozjuk, vágjuk, minden oldalról cukrosak, és éjszakára enyhe hűvösségben hagyjuk.

A paradicsomot megnyerve vagy kanállal kihúzva fogyasztják a vágás után (vigyázz: a hús keserűsége a bőr felé erősebb). A tamarillót kézzel is összenyomhatod, és a szár vágása vagy vágása után meglágyult pépet is összenyomhatod. A hűtt és enyhén cukrozott pép kiváló reggeli. Érdekes ízt ad a kompotáknak és a jellegzetes húskeverékeknek.

A gyümölcsök gazdagok C-vitaminban, káliumban és rézben. Kelet-Ázsiában és Dél-Kínában őshonos, ma Japánban, Tajvanon, Észak- és Dél-Amerikában, valamint a Földközi-tengeren is termesztik. 1846-ban az első növények is elérkeztek Európába, eredetileg díszítőként.