A kukoricát akkor szüretelik kukoricanövényekről, amikor még éretlen és nagyon kicsi (kb. 4,5–10 cm). Nem szükséges speciális kukoricatípus, de olyan növényeket tenyésztettek, amelyek fülét gyakrabban használják ízük és érzékenységük miatt. Hámozva szállítják őket, fehér-sárga vagy világoszöldes színűek, rugalmasak, szilárdak és lédúsak. Az ízük nagyon friss és kellemesen édes.

A kis kukoricákat egészben eszik, beleértve a csőt is, amely még mindig törékeny és nagyon ízletes (ellentétben az érett kukoricával, amelynek kemény a csőcse). A kukorica nyersen kiváló, de főtt is. A tüskék keresztirányban vághatók különböző hosszúságú blokkokra, de hosszára is; mindkét esetben a vágások nagyon dekoratívak. A főzés vagy más hőkezelések nem változtatják jelentősen a tüskék állagát vagy ízét – azonban a sült kukoricák kissé diós ízűek.

Sok cukrot, keményítést és rostot tartalmaz, ezért nagyon tápláló. További egészségvédő anyagok közé tartozik a C-vitamin, B-vitaminok, provitamin A, kalcium, vas és kálium. Ázsiában régóta zöldséges finomságnak számít, főként Thaiföldön és Tajvanon termesztik. A kukorica mint így nagyon régi növény, az első leletek akár 70 000 évesek, a vetés és termesztés több mint 5500 évre nyúlik vissza. A kukoricát Latin-Amerikából hozták Európába, ahol a maják és inka étrendjének egyik alapvető összetevője volt, de a mai Kanada területén is termesztették.